Aszinkronicitás

– Hát… Akkor itt a telefonszámom.
– ??? Mert?
– Valamikor kérted.
– Ahh! Igen. Tíz éve körülbelül…
– Itt van. Akkor majd hívj! Most mennem kell. – Sietve távozott.
A nő csak nézett utána. Aztán meg a fecnire a kezében. A kukára maga mellett. Sóhajtott. Végül elővette a telefonját, és beírta a számot. Talán felhívja. Talán tíz év múlva. Talán, ha valamiért megint fontos lesz…

Klasszikus

– Olyan jól el tudok vele beszélgetni, pont ugyanazok a dolgok érdeklik…
– Klasszikus trükk. Megnézte az adatlapod, így akar felszedni.
– Dehogy akar felszedni, nem is beszélünk ilyesmiről.
– Klasszikus, így elaltatja a gyanakvásod, és könnyebb dolga lesz.
– Hülyeség. Egyébként novellákat is ír.
– Na, persze. Tudja, hogy te írsz. Ez is csak egy trükk. Ő is megpróbálkozik vele, hogy jobban tetsszen.
– Basszus, te mindent leszólsz? Szerinted minden pasi, aki körülöttem van, csak fel akar szedni?
– …
– Klasszikus – szól közbe az eddig észrevétlenül hallgatózó másik férfi -, le kell szólni a konkurenciát. Persze, csak, mint barát…

Sohase ne kérdezz túl sokat!

– Száva, te mit csinálsz?
– Megágyazok.
– Jó, de miért?
– Mert láttam, hogy meg akarsz ágyazni.
– És? (‘biztosan akar valamit’ – kisördög)
– Segítek.
– De miért?
– Mert te már öreg vagy…

(R)evolúció

    Mentek az úton. Szép nyugodtan ballagva, bólogatva, csendben. Minden jó is volt. Egészen addig a napig, míg Mr. Black eléjük nem állt:

– Hát, mik vagytok ti? Birkák? – kezdte. – Engedelmesen mentek a vezér után? Ha ő balra tart, akkor ti is? Én mától nem! És ne legyetek ti se birkák! Aki nem akar, az kövessen!

És elindult jobbra. És a nyáj engedelmesen követte. Nyugodta ballagva, bólogatva, csendben…