A harc

Egy vágás. Egy hárítás. Egy újabb csapás. Egy újabb védés. Talán az ezredik. Hullámos lovag támadott. Ismét. A Tűzlovag védett. Ismét.
– Nem fejezhetnénk már be? – kérdezte váratlanul Tűzlovag.
– Majd, ha beismerted, és bocsánatot kértél.
– Mit kellene beismernem? – kérdezte a lánggal jelzett, miközben ismét védte magát; a kardok szikrát szórtak.
– Hogy orvul szövetkeztél az ellenségeimmel…
– Dehogy szövetkeztem.
– …és a barátaimat is ellenem fordítottad.
– Csak beszélgettem velük a piactéren.
– Na, persze! – Egyre vadabbul támadott, de csapásaiban nem volt finom kidolgozottság, sokkal inkább hasonlított egy gyermek vagdalkozásaira. – És a postagalambok? Azokat ki küldte?
– Hát, mondjuk, akinél voltak. Nekem nincsenek galambjaim a te váradhoz. – Elég nehéz volt így, beszéd közben, harcolni. – Tényleg! Üljünk már le egy kicsit! – mondta, és hátrálni kezdett.
Hullámos lovag meg csak csápolt tovább. Észre sem vette, mikor egy bokrot kezdett miszlikbe aprítani.
– Tudom, amit tudok. Engem nem lehet hülyének nézni. Mindent tudok, és te most megfizetsz ezért.
Tűzlovag meredten nézte a szállongó levelek között egykori barátját. Aztán megvonta a vállát, és elindult haza.
Még az erdő szélén is hallotta a hatalmas csata zaját…

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s