Fogaknak csikorgatása…

Némán állt a sötét átjáróban. Onnan figyelte a távolban fénylő, forrongó világot. Szinte látta maga előtt a felcsapó lángnyelveket. Felrémlettek előtte a középkori festmények, mennyire jól megragadták az avatott művészek, mi is a pokol valójában. Mintha csak látták volna azzal a titkos, belső szemmel, amit csak kevesen képesek használni. Felsóhajtott, arcán izzadtságcseppek folytak végig, két kezét a falaknak vetette, fejét lehajtotta, így némi enyhülést adott az ujjain felkúszó hűvösség, és a teste mellett áramló, enyhe szél. Nem volt ereje átlépni a vékony választóvonalat, ami elválasztotta a fény- és az árnyékvilágot. Tudta, nem tetszene, ami azon túl vár rá. Nem tetszenének azok a lények, melyek most alig kivehetően, fénybe burkolva vonultak a lángoló katlanban, át az átjáró szája előtt, ügyet sem vetve rá.

De lassan indulnia kellett haza, mert ha késik, az asszony megint veszekedni fog.

Csak jönne már a sötétség, az ő hideg leheletével, csak jönne már a fogaknak csikorgatása, gondolta, és lassan elindult abba pokolba, amit már mindennél jobban látott…

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s