A fiú izgatottan fordult be a kerékpár-szaküzlet utcájába. Hónapok óta készült erre a percre. Iszonyú nehezen gyűlt össze a pénze, és addig nem is járt erre. Ám amikor végre egyben volt az egész, kissé elbizonytalanodott. Talán mégsem kellene ennyit kiadnia, talán ő nem is méltó rá, hogy olyan biciklije legyen. Ezért is jött most el. Hogy megnézze, megtapogassa, érezze és talán döntsön.
Az üzlet hatalmas volt, középen állta a hőn áhított csoda. A fiú lassan közelítette meg, lélegzetvisszafojtva simította végig a szemével. Aztán az árcédulára nézett. Hát, igen, elég drága, de neki ez volt az álma.
– Segíthetek valamiben? – lépett mellé az eladó, az üzlet tulajdonosa.
– Csak nézelődök.
– Szép darab! Bár, nem olcsó.
– Ki lehet próbálni?
– Ezt nem, de van pár alig használt a másik részlegen. Nézd meg őket!
A fiú megdöbbent. Használt? Talán nem nézi ki belőle a tulaj, hogy ki tudja fizetni? Vagy ez egy isteni jel? Mindenesetre követte a férfit a másik részlegre. Valóban volt ott néhány olyan kerékpár, az egyik teljesen úgy nézett ki, talán csak egy árnyalatnyi különbség volt köztük. Az eladó a fiú elé tolta, ő meg ki az utcára:
– Itt van egy sérülés rajta – mutatott a váz egyik pontjára.
– Igen, estek vele, az eléggé leviszi az árát – nevetett a férfi.
Tehát, pont nekem való, állapította meg magában a fiú, biztosan isteni jel, hogy ne költsek annyit, nem is érdemelném meg az újat, talán én is csak esnék vele. Felült. Útközben még észrevett néhány hibát, a fékek kissé gyengébbek voltak, megkoptak már a fékpofák, és a gumikat is cserélni kell majd, de végülis még így is olcsóbb, mint az új. Minek adna ki annyi pénzt. Isten keze, gondolta, bár, kissé csalódott volt, nem egészen így képzelte ezt a napot.
– Cserélni kellene a fékpofákat – mondta, ahogy visszaért.
– Ráférne, de majd a vevő eldönti, hogy mi csináljuk-e meg, vagy ő. Bizományosan áruljuk, addig nem cserélünk rajta semmit, amíg nem veszik meg – magyarázkodott a férfi.
– És a gumikat is – tette hozzá kicsit halkabban a fiú.
– Látom, azért valamit értesz hozzá. Viszont, aki megveszi, annak kis ráfordítással lesz egy tökéletesen használható, márkás kerékpárja.
A fiú most már biztos volt benne, hogy kell döntenie:
– Akkor Ön szerint ezt kellene megvennem?
A férfi arcán meglepetés futott át:
– Ezt? Azt hittem, az újat szeretnéd.
– De… Folyamatosan ezt mutogatta… Azt gondoltam…
A férfi felnevetett:
– Fiatalember, az új kerékpárokat egyrészt nem szívesen adom ki próbára, mert ha megsérülne, nekem jóval olcsóbban kellene eladnom; másrészt még nem állítottam be mindent rajta, az előző darabot eladtam, ez meg csak tegnap érkezett, épp csak kiraktam még… Azt hiszem, félreértett. Szerintem az illene magához…
/Szerintem Isten néha (gyakran) erőst felsóhajthat némelyünknél: Na, végre leesett, mit szántam neked… Vagy, ha túl vakok vagyunk, egyszerűen belefulladunk az árba… /
